Keresés
  • Éva Csomán

Ha a változásról tanulsz...

Ha a változásról tanulsz, óhatatlanul elkezded kipróbálgatni magadon az eszközöket, technikákat. Részben, mert ez a feladatod.... részben pedig mert nem bírod megállni. Látni akarod őket működés közben. És látni akarod magadat is a működésük közben.

A máskor pokolian idegesítő délutáni dugó másfél órája észrevétlenül elröppent, miután kikapcsoltam a CD-lejátszót. Gondoltam, játsszunk egy kicsit! Nézzük csak, milyen napom is volt ma. Mit éreztem ma? Nyűgös voltam? Miért is? Eleve így ébredtem? Nem? Akkor hogyan jutottunk el a nyűgösségig? Kaptam egy feladatot, ami keresztbe vágta az egész napomat. Aha. Mi is volt az a feladat? Mit jelentett számomra az a feladat? Mit gondoltam róla? Mit éreztem, amikor megkaptam? Hogyan hajtottam végre a feladatot? Mit éreztem közben? Mire gondoltam? Mit éreztem, amikor elkészültem vele? Mi járt a fejemben?


És ekkor jött a számomra új megközelítés: Maga a feladat csak egy feladat. Nem tehet arról, amit én gondolok róla, amit érzek miatta. Ő ártatlan. Ha valaki más kapta volna, valószínűleg mindenkinek kicsit mást jelentett volna. A feladat létét én magam lefordítottam saját magamnak valamire. De mire is? Mit jelentett számomra ez a feladat? Mi van, ha nem ez az egyetlen lehetséges jelentése? Mi mást jelenthet még? Mit láthat benne az, aki szereti az ilyesmit? (És igen, ismerek olyat, aki szereti az ilyesmit, tök normális, egészséges ember.) Hogyan láthatnám bele én is azt? Mit gondolhattam volna még, amikor megkaptam?

A feladat holnap folytatódik. Mit szeretnék magamnak holnapra? Mit akarok gondolni holnap, amikor újra nekiülök? Hogyan szeretném érezni magam a feladat kapcsán? Hogyan szeretném végrehajtani a feladatot? Mit akarok közben érezni? Mit szeretnék gondolni, amikor leadom a feladatot? Hogyan akarom magam érezni, amikor kész vagyok?


A döntés úgy a Bogdáni út magasságában született meg: nem szeretném magam ugyanolyan pocsékul érezni, mint ma. Szeretnék lendületes, inspirált lenni, a feladat leadása után pedig büszke. Szeretném a ma idegőrlőnek tűnő feladatot holnap inkább lehetőségként megélni, amiben megmutathatom a világnak, hogy ezt is milyen jól meg tudom csinálni. Amikor lendületben vagyok, minden gyorsabban és jobban megy, szóval a puszta jó hangulaton túl még időt és energiát is nyerhetek. Bár már a jobb hangulat önmagában is megérné.... Így hát holnap reggel, amikor bekapcsolom a gépemet, újra végigpörgetem ezeket a kérdéseket az agyamban (csak ezúttal gyorsabban, remélem...Erre nincs mindig egy órám) és minden tudatosságomat latba vetve másként fogok gondolni a feladatra. És meglátjuk, mi lesz.


Szóval a másfél órás belvárosi araszolás lényege: a „minden fejben dől el” nem is akkora bullshit, mint amekkorának látszik. A világ tele van ingerekkel és a válaszom rájuk nincs felülírhatatlanul a génjeimben kódolva. Én döntöm el, mit akarok válaszolni. Én szeretem a csigákat. Annyira cukik. Bírom, ahogy integetnek a "szemeikkel", ahogy billeg a házuk a hátukon, miközben araszolnak, ahogy csámcsognak egy-egy falevélen. Imádom őket. Van, aki undorodik tőlük. Mások tök semlegesen elmennek mellettük. Megint mások megeszik őket jóízűen. Ez mind egy-egy válasz ugyanarra az ingerre. Én a rajongást választottam. Választhattam volna mást is.


Ma a bosszankodást választottam. Holnap mást fogok választani.

0 megtekintés
 
  • Facebook
  • LinkedIn

©2020 by Eva Csoman MD - Compass Coaching

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now