Keresés
  • Éva Csomán

Nézted már más szemmel a világot?

A közelmúltban járt nálam egy kiégéssel küszködő lány coachingon és felébresztette bennem a saját emlékeimet, élményeimet.


Amikor több, mint 10 év gyógyszeripari, klasszikus „multis” tapasztalat végére elért a kiégés, szakemberhez fordultam. Éreztem, hogy ezt már nem fogom tudni megoldani egyedül. Utólag visszagondolva életem egyik legbölcsebb döntése volt. A szakember- akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most mondjuk Juditnak- vért izzadt, mire akár csak egy kicsit is ki tudott mozdítani a helyzetemből.


Mi volt az a helyzet, amihez ennyire ragaszkodtam? Nos, szent meggyőződésem volt, hogy mindenki hülye. Biztos voltam benne, hogy a vezetés igazságtalan, rendkívül rosszul kommunikál és a személyiséghibái miatt valójában nem is alkalmas a vezetésre. Biztos voltam benne, hogy szakmailag rossz döntések és pszichológiai szempontból rosszul kivitelezett megközelítések teszik pokollá az életünket. Azt éreztem, hogy senki nem a saját dolgával foglalkozik, hanem mindenki másnak akarja megmondani a tutit, miközben az emberek a saját dolgaikkal sehová nem haladnak vagy rém igénytelenül végzik. Kilátástalannak éreztem a helyzetet, nem láttam rá reményt, hogy egy ekkora kaka-kupacból valaha is ki lehetne hozni valami jót, és közben baromira sajnáltam magam, ami miatt ezt végig kell néznem, végig kell élnem. Olyan érzések uraltak, mint a düh, a tehetetlenség, a csalódottság, a kilátástalanság, a reménytelenség, az önsajnálat, végül a kimerültség, a végtelen és állandó fáradtság, szervi tünetekkel fűszerezve. Szórakoztató időszak volt. Esetleg ismerős Neked is?


De nézzük csak meg egy kicsit az akkori helyzetemet. Azt éreztem, hogy mindenki a más dolgával foglalkozik, miközben a sajátját elhanyagolja. Én mit csináltam? Hát…. pontosan ezt. Azon agyaltam, hogy mit hogyan kellene tennie a vezetésnek, miközben a saját feladataimat rutinból csináltam (utólag visszagondolva szerintem nem is túl jól). Csupa olyan dologra fordítottam figyelmet, szántam energiát, amire valójában semmi vagy csak jelentéktelenül kevés ráhatásom volt. Minden akkori gondolatom és érzésem középpontjában egy dolog állt: ŐK A HIBÁSAK.


Vajon miért ragaszkodtam annyira ehhez az érzéshez? Szégyenkezve bevallom, kicsit jó volt lubickolni a mártír szerepében. Érezhettem magam „meg-nem-értett zseninek”, aki tudja a megoldást, csak senki nem figyel rá. Kényelmes volt azt érezni, hogy én nem tehetek erről az egészről és nem is tehetek ellene semmit. Ez nem az én hibám. Lecsupaszítva: én jó vagyok, a külvilág meg rossz. És kész.


Hogyan sikerült ezt megváltoztatni? Segítséggel. Elég mélyen voltam már ahhoz, hogy egyedül ne találjam meg a kiutat. Mostanra megtanultam, hogyan kell legközelebb hamarabb észrevenni ezt az irányt és hogyan kell megelőzni a mélyebbre kerülést.


Judit végtelen gyengédséggel és szakértelemmel nyúlt a kérdéshez. Egyetlen pillanatra sem dörgölte az orrom alá, hogy van egy csomó dolog, amire lenne ráhatásom, de nem élek ezekkel a lehetőségekkel. Hagyott, hogy megérjek a szemfelnyitásra és óvatosan terelgetett az aknamezőn, hogy inkább a biztonságos terep felé araszolgassak, mintsem még mélyebbre az aknák közé. Miket tanultam meg akkor, abban a folyamatban? Sok egyéb mellett például ezt a 3 dolgot:


1, Foglalkozz azzal, amire ráhatásod van


Elképesztő energiákat és időt emésztett fel a vezetők hozzá-nem-értésén való agyalás. És mire mentem vele? Jobbak lettek tőle? Érdekelte őket? Jobb lett nekem? Nem. Nagyon nem. (Azt már csak lábjegyzetben jegyzem meg, hogy egyébként közel sem biztos, hogy igazam volt…) Amikor elkezdtem olyan dolgokkal foglalkozni, amikre közvetlen hatásom van, nagyon gyorsan fordulni látszott a világ. Amikor megtapasztaltam, hogy eredménye van a tevékenységemnek, visszatért belém az élet. Új tanulmányokban kezdtem, amik napról napra új értékeket adtak. Új pozíciókra pályáztam, amiknek már a megfontolása is bizsergetően hatott. Visszatértem a régi, kedvenc hobbijaimhoz, amelyek újra megdobogtatták a szívemet. A külvilág hülyeségei egyre inkább háttérbe szorultak és csökkent a jelentőségük. Nem szűntek ugyan meg, de már nem ők uralták az életem minden pillanatát. És ami a legfontosabb: visszaszereztem a gyeplőt az életemben. Hiszen amikor láttam a tetteim eredményét (legyen az bármi), újra éreztem, hogy nálam van a kontroll az életem felett. Megszűnt a tehetetlen sodródás. És amikor ezt végre megérzem, az felszabadító volt.


2, Megfogalmaztam, mi az, ami NEKEM fontos



Kórházi éveim alatt végig az volt a vezérlő elvem, hogy mi a betegnek vagy a beteg gyógyulása szempontjából a fontos. Ha az, hogy tudjam, hogyan alakul az állapota, akkor még a 35. ébren, munkával töltött óra végén is odamentem hozzá és leellenőriztem az állapotát, átnyaltam a friss leleteit és zsibbadó aggyal, de gondolkodtam a „hogyan tovább”-on. A gyógyszeripari évek alatt az volt a fő szempont, hogy a cégnek mi a jó, a partnereknek mi a jó, a partnerek által kezelt betegeknek mi a jó. Szóval eltelt 20 év az életemből úgy, hogy sosem volt szempont az, hogy nekem mi a jó.


Ezen most változtattam. Leültem és végig gondoltam, mi az, amit szeretek a munkámban. Elmerengtem róla, hogy ha én teremthetném meg a tökéletes munkát, milyennek teremteném. Mi az, aminek minden pillanatát (vagy legalább a legnagyobb részét) élvezném, amiben kiteljesedhetnék, amiben érezhetném, hogy olyan dolgot csinálok, ami nekem fontos. Ezt összevetettem azzal, amit épp végeztem és arra jutottam, hogy eléggé eltér egymástól a kettő. Így hát elkezdtem megpályázni olyan pozíciókat, amik jobban megfeleltek a vágyott képnek.


Ha már tudod, miben éreznéd jól magad, akkor azt is tudni fogod, merre indulj. Mit kell megtanulnod, kit kell megismerned, mit kell megtenned ahhoz, hogy elérd a vágyott munkát. És honnan fogod tudni, hogy megtaláltad? Nekem az volt a végső teszt, hogy elképzeltem: megnyerem a lottó főnyereményt és soha többé nem kell dolgoznom a pénz miatt. Akkor is csinálnám? Az általam választott irányra a válasz tiszta szívből ez volt: IGEN.


Hajlok rá, hogy azt mondjam, Konfuciusz-nak igaza volt, amikor azt mondta: „Válassz olyan munkát, amit szeretsz és soha életedben nem kell dolgoznod”.


3, Mindent lehet máshogy is nézni – szerezz egy (csomó) másik szemüveget!



Nos, számomra ez volt a legnehezebb dolog. Végtelenül sokáig ragaszkodtam ahhoz az elgondolásomhoz, hogy én látom helyesen a dolgokat és csak úgy jó, ahogy én jónak gondolom. Amikor végre hajlandó voltam ebben a meggyőződésemben elbizonytalanodni, akkor eljutottam a „gyógyulási folyamatban” egy egészen új szintre.


Először egy általam dühítőnek, feleslegesnek, időrablónak gondolt hirtelen

feladatra próbáltam meg más szemmel nézni. Miután magamtól nem ment, gondoltam, „ellopom néhány kollégám szemüvegét”. Szétnéztem a folyosón és kerestem olyan kollégákat, akik örömmel csinálják azt a feladatot, amitől nekem felrobbant az agyam. Megpróbáltam elengedni a saját „szemüvegemet” és felvenni az övéket. Vajon mi a fenét láthatnak ők ebben a feladatban, ami ennyire elszórakoztatja őket? Vajon mi teszi számukra értékessé? Azért persze a másik agyféltekém folyamatosan duruzsolt, mondván „ez a feladat sz.r, ennek a feladatnak nincs semmi értelme, ez a feladat csak időpocsékolás”. Eleinte nagyon nehéz volt elhessegetni ezt a folyamatosan dumáló felemet. Segített a dologban, ha olyan kollégát találtam mintának, akit egyébként kedveltem és tiszteltem. Akinek az értékrendjével hajlandó voltam azonosulni legalább a gondolkodás idejére. Amikor az ő „szemüvegén” keresztül nézve sem tetszett a dolog, akkor továbbmentem és kerestem más felpróbálható „szemüvegeket”. Volt, hogy egyik sem segített. Ekkor képzeletben megidéztem a Dalai Lámát, Barack Obama-t, Bagdi Emőkét (meg akik még eszembe jutottak) és megpróbáltam felvenni egy kicsit az ő szemüvegüket. Vajon ők hogyan látnának egy ilyen helyzetet? Mókás játék és valóban újszerű meglátásokat hozott.


Mostanában, hogy már túl vagyok ezen az időszakon, sokkal könnyebben variálom a „szemüvegeket”. Már nincs szükségem konkrét ember szemüvegében gondolkodnom, elég csak kérdéseket feltennem magamnak.


- Mi lehet a jó ebben a helyzetben? (Ez nem jelenti azt, hogy élveznem kellene a legpocsékabb élethelyzetet, mindössze azt jelenti, hogy a mélységes önsajnálat helyett megpróbálom átkeretezni a dolgot.)


- Mit adhat nekem, amivel közelebb visz a célomhoz? (Életem legnagyobb buktái vittek a legközelebb a céljaimhoz, mert rákényszerítettek, hogy induljak már el végre valamerre 😊)


- Mit tanulhatok meg ebben a helyzetben? (A legellenszenvesebb főnökkel való kommunikáció kapcsán például sokat tanultam a saját elakadásaimról, majd a helyes kommunikációról is.)


- Milyen lehetőség van ebben a helyzetben, amit kiaknázhatnék? (Minden helyzetben megtalálható volt a lehetőség, amikor a kifogások helyett a megoldásokat kerestem.)

Mindezek a kérdések nem szentesítik a pocsék dolgokat. Nem hazudják azt, hogy a kaka valójában gyémánt. A kaka az kaka. Inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a kakát (ha már ezt a szimbólumot használjuk) hogyan tehetem termékenyítő trágyává. Vagy ha kevésbé szagos megközelítést akarunk, akkor idézhetem Henry Ford-ot is, aki szerint „Ne a hibákat keresd, hanem a megoldásokat”.

Amikor beláttam, hogy lehet az én nézőpontomtól eltérően is „jól látni a világot”, első pillanatban az ítélkezés kényszere szűnt meg. Hiszen milyen jogon ítélkezem én, amikor nekem sincs meg a bölcsek köve?! Következő pillanatban pedig elkezdtem észrevenni olyan megoldási lehetőségeket, amikre korábban nem is gondoltam. Ahogy nézegettem, ízlelgettem őket, akadt köztük egy csomó, ami egész izgalmasnak, sőt, kimondottan kiválónak tűnt. A világ (és így a munkahelyem is) elkezdett egyre kevésbé borzasztó helynek tűnni, már nem is volt mindenki olyan hülye (bár azért így sem láttam mindenkit bölcs és zseniális szakembernek, de hajlandó voltam megfontolni, hogy esetleg lehet abban valami, amit mondanak) és a folyamatos, mélységes önsajnálatot észrevétlenül felváltotta az inspiráció és a vágy, hogy új dolgokat próbáljak ki. Visszatért a rég elveszettnek hitt belső motivációm és jelentősen megváltozott az életem.


Szóval azt gondolom, hogy megéri időnként kipróbálni más „szemüvegeket” is, hátha felfedezünk új csillagokat az Univerzumban 😊


Te mit fogsz megnézni más nézőpontokból is?

80 megtekintés
 
  • Facebook
  • LinkedIn

©2020 by Eva Csoman MD - Compass Coaching

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now