Einstein a zseniális felismerését, miszerint minden relatív, alapvetően a fizikai világ jellemzőjének gondolta, ugyanakkor be kell látnunk, hogy a saját elménk működésétől sem áll távol ez az elv. Mire is gondolok? Az agyunk nem abszolút értékekben gondolkodik, hanem referencia pontokhoz viszonyít. Ha megnézed a képet, két kört látsz, amelyeket kisebb vagy nagyobb körök vesznek körül. Szerinted melyik sárga kör a nagyobb?
Nos, a helyes válasz:
egyformák. Azért látjuk az egyiket kisebbnek, a másikat kicsit nagyobbnak, mert a közvetlenül mellettük lévő körök méretéhez viszonyítva értékeljük a méretüket. Ez a viszonyítgatás az élet szinte bármely területén képes működni. Ha például én coach-ként Piczkó Katihoz viszonyítom magam, akkor rendkívül gyorsan kétségbe eshetek. Hiszen Kati szaktudása, tapasztalata, hiteles-gyengéd empátiája olyan szakmai magaslatokat képvisel, ahová én csak nagyon nagyon sok tanulással és tapasztalat-gyűjtéssel juthatok el (ha egyáltalán). Ugyanakkor tudok olyan szakembereket is, akikhez viszonyítva remekül érezhetem magam a coach-bőrömben, elégedetten a képességeimmel.
Ez a viszonyítgatás a szimpla rossz közérzeten túl egészen logikátlan döntésekre is képes sarkallni az embert. Sara J. Solnicka és David Hemenway 257 Harvard-i diákot és dolgozót kérdezett meg arról, hogy melyik opciót választanák:
A, A fizetésük évi 50.000 $, miközben a többiek fizetése évi 25.000 $
B, A fizetésük évi 100.000 $, míg a többieké 200.000 $
A logika azt diktálná, hogy mindenki a „B” változatot választja, hiszen az dupla akkora fizetés, dupla annyi megvásárolható dolog, mégis a kutatásban a válaszadók kicsivel több, mint fele az „A” változatra szavazott. Inkább választották az abszolút értékben fele akkora fizetést csak azért, hogy elmondhassák magukról: a környezetükhöz képest dupla annyit keresnek.
A modern kori technika újabb terepet adott az állandó összehasonlítgatáshoz. O’Guinn és Shrum a rendszeres TV-nézés hatásait vizsgálta. Azt találták, hogy minél több időt tölt valaki a TV előtt, annál magasabb színvonalúra értékeli mások életét és jobbra mások anyagi helyzetét, és ami még ennél is kellemetlenebb: annál alacsonyabbra színvonalúra a saját életét és rosszabbnak a saját anyagi helyzetét. Hiszen látjuk a filmekben a hatalmas lakásokat, szép autókat, jól öltözött, csinos szereplőket, mese-szerű párkapcsolatokat, üzleti sikereket, minden olyan szép, minden olyan tökéletes. Ha elég sokat nézzük a filmeket, elkezdjük elhinni, hogy ez az idealizált, aprólékos gonddal előállított művi világ a valóságot mutatja. Ez fogja adni a viszonyítási pontunkat, és hát valljuk be: egy amerikai film szereplőinek életszínvonalával nem versenyezhetünk. Szóval ha elég rendszeresen nézünk TV-t, akkor remekül megteremthetjük magunknak a stabilan rossz közérzetet.
De mindent felül lehet múlni: irreális referencia-pontok tekintetében a TV-nél is gazdagabb palettát biztosítanak a közösségi oldalak. A közösségi oldalak profiljai azt a képet mutatják az emberekről, amire ők vágynak. A profilok a saját életük feljavított, megszépített, kozmetikázott változatai. Amikor ezeket az oldalakat böngésszük, a saját „offline”, valódi életünket mások ideálissá szépített, „online” életéhez hasonlítjuk. Belátható, hogy egy ilyen összehasonlításból nehéz jól kijönni. Ilyen összehasonlítást kétféleképpen tudunk végezni. Vagy egy a saját életünknél szebb-jobb-csillogóbb dologhoz viszonyítjuk magunkat, vagy egy nálunk is nehezebb sorsú, egészségtelenebb, csúfabb viszonyítási pontot találunk.
A Vogel és munkatársai által végzett tanulmány megmutatta, hogy többségben olyan összehasonlításokat teszünk, ahol a viszonyítási pont a mi életünkhöz képest jobbnak tűnik, vagyis ezen összehasonlítások során mi magunk lúzernek, csődtömegnek, sikertelennek érezhetjük magunkat. De ennél is kellemetlenebb volt a felismerés, miszerint míg a nálunk jobb dolgokhoz való hasonlítgatás rontja az önértékelésünket, a nálunk rosszabb helyzetű profilhoz való hasonlítástól nem fog érdemben javulni az önértékelésünk. Vagyis az egyik típusú összehasonlítástól rosszabbul fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, viszont a másiktól sem fogjuk jobban érezni magunkat. Eleve vesztes helyzet. Ezek után nem csoda, hogy a tanulmány kimutatta: minél több időt tölt valaki a közösségi oldalakon, az annál negatívabb hatással lesz az önértékelésére.
De akkor mit lehet tenni?
HASZNÁLJUNK REÁLIS VISZONYÍTÁSI PONTOKAT
Ha már nem úszhatjuk meg, hogy örökösen hasonlítgassuk magunkat valakihez, akkor legalább válasszunk olyan referencia pontokat, amik reálisak. Nekem például nem Piczkó Kati a referencia pontom a jelen szakmai szintem összehasonlításához, hanem olyan viszonyítási lehetőséget keresek, amely a tapasztalatom, szakmai múltam szempontjából sokkal reálisabb. (Az más kérdés, hogy Kati példakép számomra, a tökéletes coach és tréner szimbóluma, aminek eléréséért dolgozom minden áldott nap.)
Ugyanez érvényes minden más helyzetre is. Ne hasonlítsuk a saját testünket egy plasztikai sebész és photoshop-bűvész által megalkotott művi, valójában nem is létező személyhez. Keressünk helyette reális összehasonlítási alapot. Az életmódunkat, az anyagi helyzetünket, a lakásunkat, családunkat, munkánkat, ruházatunkat stb..stb… se irreális referencia-pontokhoz, film szereplőkhöz, sztárokhoz, közösségi oldalak posztjaihoz hasonlítgassuk. Legyünk reálisak a viszonyítási pontok megválasztásakor, amennyire csak képesek vagyunk rá.
MARADJUNK ÉBEREK
Sose felejtsük el, hogy azok a képek, amelyek filmekben, közösségi oldalakon, magazinokban stb. megjelennek, nem a valóságot mutatják. Némelyik teljes fikció, mások erősen módosított, szerkesztett változatai a valóságnak, de a legenyhébb esetben is a valóságnak csak egy ideális, szépen bemutatható szeletét tárják elénk. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy csődtömegnek tűnünk a képek láttán, sztorik olvastán, mindezek jussanak az eszünkbe.
ÉLMÉNYEKET GYŰJTSÜNK AZ ONLINE GÖRGETÉS HELYETT
A saját élmények megszerzése segít abban, hogy minél kevesebb manipulált, irreális kép kerüljön a látóterünkbe. Mondhatnám, hogy ne nézzünk TV-t és ne használjuk a közösségi oldalakat. Aki ezt meg tudja tenni, annak hajrá! Egy csomó felesleges tehertől tudja ezzel megszabadítani magát. Nekünk, többieknek inkább csak azt tudom mondani, hogy csökkentsük a TV-bámulással, közösségi oldal görgetéssel töltött időt és éljünk helyette. (Ugyanakkor a fenti tanulmány talált egy módot, ahogy a közösségi oldalak mégis tudják kicsit javítani a hangulatunkat, önértékelésünket: ha a saját profilunkat és a saját magunk által megosztott dolgokat nézegetjük. Ilyenkor ugyanis a saját ideális, szépre faragott életünket nézzük vissza, ami egy kicsit megnyugtatóbban hat. Csak hát az ember nem azért megy a közösségi oldalra, hogy a saját profilját nézegesse… 😊)
Ezeket az összehasonlításokat nem úszhatjuk meg, az agyunk egyszerűen így működik. Amit végső soron tehetünk: ha észrevesszük, hogy valami (a közösségi oldalak, a TV, a magazinok, bármi) rossz hatással van ránk a folyamatosan arcunkba tolt irreális viszonyítási pontok miatt, akkor nemes egyszerűséggel csökkentsük a vele töltött időt és keressünk helyette más elfoglaltságot.
Te mit fogsz kiszelektálni ezután? 😊