Apró lépések tudománya

Egyszer el akartam kezdeni futni. Azt gondoltam, jót fog tenni az egészségemnek, a lendületemnek, a lelki egyensúlyomnak, szóval csupa jó hatása lenne. Fussunk! Csakhogy soha életemben nem szerettem futni, a világ legunalmasabb dolgának gondoltam, ráadásul a tüdőmet is kiköpöm közben. Egy nagyon kedves ismerősöm küszködésemet látva felvetett egy gondolatot. Nem kell nekem rögtön kilométerekben gondolkodnom. Elsőnek elég, ha körbe kocogom a házat. Hogy az csak 150 méter? Nos, az pont 150 méterrel több, mint amit eddig futottam. Innen nézve sokkal elfogadhatóbbnak tűnt a próbálkozás. Nem kell hosszasan készülődni, nem kell különleges ruhát-cipőt húzni, nem kell órákat szánni rá, csak elindulni és kocogni pár percet a ház körül. Kevésbé hatott sokkolónak a kép.

Persze azóta sem futok, de ha valaha is rászánom magam, a siker jórészt az ő érdeme lesz. Viszont az elvet megtanultam tőle. Amikor valami nagy dolgot akarok elérni, valami olyan nagyot, ami túl nagy falatnak tűnik, túl lehetetlennek és esélytelennek, apró részeire bontom. Az apró részek már nem olyan félelmetesek, nem olyan legyűrhetetlenek és a sok apró lépésből a végén mégis eljutok a célhoz. Lehet, hogy nem ez a leggyorsabb módszer, de olyan célok esetén, amiket a hagyományos módon soha nem érnék el, még mindig bevethetem az „apró lépések tudományát”. Amikor egy-egy ilyen kisebb lépést megteszek, még mindig megállok egy kicsit lélekben és megünneplem a sikert. Hiszen most ez volt a kitűzött mérföldkő és igenis teljesítmény annak is az elérése. Ha ez a kis lépés is segít elvezetni a célomhoz, akkor kijár neki is a kellő tisztelet.

Van, hogy még az apró lépés is soknak tűnik. Nincs elég motiváció a lépés megtételéhez, egyszerűen nem vagyok képes energiát adni hozzá. Ilyen esetben azzal csaptam be magam, hogy az apró lépéseket is tovább aprítottam. Annyira aprókra, hogy már szinte nem is igényel érdemi extra energiát a megvalósításuk. Hogy már mindegy, megteszem-e vagy sem. Akkor hát miért is ne tenném meg? Így kezdtem fogmosás közben guggolásokat csinálni, így született a reggeli nyújtózkodás ceremóniája, amíg a kutyusok a kertben pisilnek… Már úgyis ott vagyok. Állok. Nem csinálok semmi különöset, de nem mehetek el onnan. Én ezt az időt használtam fel valami nagyon apró hasznos dologra. Ez még nem futás. De pont ennyivel több mozgás, mint nélkülük. Szeretnél reggel tornázni egy kicsit, de nincs erőd? Tedd ki a jóga-matracodat és csak feküdj rá. Csak pár percet minden reggel. Előbb-utóbb úgysem bírod megállni és elindulnak a mozdulatok. Annyira pici a lépés, hogy szinte nem is látszik? Majd nézz vissza egy év múlva, hová jutottál. Ha rendszeresen megteszel egy ennyire picit lépést, végül odaérsz, ahová indultál. Igen, sokára érsz oda. Ám ha nem teszed meg ezeket az apró lépéseket, soha nem érsz oda 😊

Te mire vágysz igazán? Mi az a legkisebb dolog, amit még ma, amit most azonnal meg tudnál érte tenni? Mi az az apróság, amit minden egyes nap meg tudnál érte tenni?