Ítélkezem, tehát vagyok!

Megszoktam már, hogy a közösségi oldalakról és az életből is rengeteg ítélkezés ömlik, most mégis sokkal többnek éreztem, mint amennyit el tudok viselni.

- Aki maszkot húz, az birka.

- Aki nem húz maszkot, az felelőtlen.

- Minden néger és cigány bűnöző.

- Minden rendőr gyilkos.

- A liberálisok a bűnözést támogatják.

- A kormánypártiak személyikultusz-hívő idióták.

- stb…stb…

Elfáradtam egy kicsit az ítélkezések özönében. Ugyanakkor felbukkant bennem a tudományos érdeklődés is: mi a fenéért ilyen fontos az embereknek az ítélkezés? Mi a jó benne?

A maipszicho.hu-n találtam meg Orvos-Tóth Noémi zseniális összefoglalóját az ítélkezés pszichológiai hátteréről. Az eredeti cikket itt találod: https://maipszicho.hu/2016/07/miert-szeretunk-itelkezni-egymas-felett/. Az összefoglaló rávilágít arra, hogy az ítélkezés remek fájdalomcsillapító és tökéletes eszköz arra, hogy eltereljük figyelmünket a saját tökéletlenségünkről.

DE MIÉRT IS SZERETÜNK ÍTÉLKEZNI?

- Mert okosnak tűnhetek közben.

Hiszen én tudom a tutit, a többiek meg nem. Majd én jól megmondom, mi a helyes, mert én okos vagyok és tévedhetetlen.

- Mert bátornak tűnhetek közben.

Hiszen megmondom a véleményemet akkor is, ha az másoknak nem tetszik. És a véleménynyilvánítás elvileg bátor dolog, így én bátornak gondolhatom magam, legalább ilyenkor.

- Felsőbbrendűnek érezhetem magam.

Hiszen mégis csak én vagyok az, aki kimondja az ítéletet. Az ítéletemmel leértékelem azt, aki felett ítélkezem és azokat is, akik ítéletem tárgyát védeni merészelik. Így én végül magasabbra kerülhetek a lelki ranglétrámon.

- Mert addig sem az én tökéletlenségemmel kell foglalkozni.

Hiszen most róla beszélünk. Az ő hibáiról, az ő butaságáról, az ő jellemtelenségéről… Így én érezhetem magam tökéletesnek hozzá képest, illetve amíg más hibáival foglalkozom, nem kell szembesülnöm a sajátjaimmal.

- Mert része lehetek egy láthatatlan közösségnek.

Mi, akik határozott, azonos irányba mutató ítéletünkkel a többiek fölé magasodunk, cinkosan összekacsinthatunk. Mi együtt lehetünk az okosak és felsőbbrendűek. Egy sajátos elvi kasztot tudunk képezni, ahol kiélvezhetjük saját felsőbbrendűségünket.

- Mert könnyű, nem kell bele túl sok munkát tenni.

Hiszen nincs szükségem minden információra ahhoz, hogy ítéletet mondhassak. Kiragadok egy nekem tetsző morzsát és az alapján fogok kinyilatkoztatni. Ha meg akarnám ismerni a valós történetet, az összefüggéseket, a teljes hátteret, az túl sok energia és idő lenne, és engem valójában nem érdekel a kérdés.

Sokkal egyszerűbb és kevésbé energia-igényes például George Floyd halála kapcsán „Gyilkos rendőr!” vagy „Bűnöző volt, megérdemelte!” ítéletekkel telefröcsögni a világot, mint kideríteni, valójában mi, miért, hogyan történt.

MIT TEHETEK ÍTÉLKEZÉS HELYETT?

- Lehetek például kíváncsi.

Amikor ítélkezünk, nem igazán törődünk a teljes valósággal, csak az általunk kiragadott részletre fókuszálunk. Ha ítélkezés helyett inkább kíváncsiak vagyunk, megérthetünk olyan összefüggéseket, megláthatunk olyan háttérben húzódó okokat, amelyek egészen más megvilágításba helyezik az ítéletünk tárgyát. Összegyűjthetünk annyi információt a kérdésben, amennyit csak lehetséges, hogy végül megalapozottan mondhassunk véleményt.

Orvosként például van véleményem a jelenlegi COVID-járvány különböző aspektusairól. Hajlamosabb vagyok a tudományosan alátámasztott információknak hinni, mint az összeesküvés-elméleteknek, ugyanakkor a tudományosság látszatát, a bizonyítékok szintjét is inkább alaposan megvizsgálom, mielőtt elfogadom egy közlemény állításait. És még így is: azt gondolom, hogy kevés a tudásom ahhoz, hogy jogom legyen bárkit lehülyézni a kérdésben.

- Lehetek elfogadó, megértő is.

Hiába szerzünk be minden elképzelhető információt egy dologról, mindig maradhatnak olyan további részletek, amiket soha nem fogunk megtudni. Olyan apró, de komoly mozzanatok, amik befolyásolták azt, aki felett éppen ítélkezni készülünk. Amíg elfogadom, hogy lehetett egy általam ismeretlen oka a tettének, hogy valamilyen szemszögből nézve hasznos és értelmes volt a cselekmény, még ha én nem is ismerem ezt a szemszöget, amíg él bennünk ez a fenntartás, addig könnyebb távol maradni a kinyilatkoztatás-szerű ítéletektől. Hiszen nem az a feladatom, hogy egyetértsek vele, mindössze annyi, hogy elfogadjam, lehet valami oka annak, hogy ő ezt így látja / csinálja / mondja.

- Segít még az önismeret, a helyes önértékelés is.

Amíg még önmagam előtt is szégyellem a vélt vagy valós hiányosságaimat, addig megnyugtatja a lelkem, ha másokat az ítéleteimmel „magam alá gyűrhetek”. Amikor viszont elfogadom a saját gyengeségeimet, korlátaimat, tökéletlenségemet, már nem fogok kényszert érezni arra, hogy más földbe döngölése által biztosítsam saját, magasabb pozíciómat a lelki ranglétrán. Hiszen tudom, hol állok, elfogadom, hogy azon a szinten állok, megbocsátom magamnak, hogy nem én vagyok a legokosabb, legbölcsebb, legakármibb a világon. Megtehetem ezt, mivel ismerem a valódi értékeimet is és azt is belátom, hogy fejlődhetek, ha fejlődni szeretnék.

AKKOR MIT TESZEK A JÖVŐBEN?

Legközelebb, amikor ítélkezni készülök, igyekszem egy szűrőn átfuttatni a gondolatot, mielőtt világra hozom. A szűrő elemei egyelőre így festenek:

- Számít-e a világnak az én véleményem?

Egy munka kapcsán elmondom a véleményemet, ugyanakkor egy celeb öltözködési szokásait, egy világjárványra adott emberi reakciókat, egy homályos bűntény résztvevőit nem fogom minősíteni.

- Van-e értelmes célom a vélemény kinyilvánításával? Milyen következményt várok?

Ha egy feladat megoldásához hasznosnak szánom a véleményemet, közelebb szeretnék jutni általa a célhoz, akkor nosza. Csak világgá akarom kürtölni, hogy saját ego-mat fényesítsem? Nos, akkor ezt inkább jobb, ha megtartom magamnak.

- Jó a szándékom a véleményem kinyilvánításával?

Jobbá szeretnék tenni valamit általa? Aki meghallgatja, jobban fogja érezni magát? Helyesebben fog eljárni a jövőben? Akkor hasznos, ha megosztom a véleményemet a külvilággal.

Csak a haragomat, félelmeimet, önmagammal való elégedetlenségemet akarom enyhíteni? Az ítéletem csupán számomra szolgál fájdalomcsillapítóként, miközben másokat teljesen hasztalanul lealacsonyítok? Ilyenkor inkább jobb, ha magamba nézek és megkeresem az okot, ami miatt egy ilyen ítélet felmerült bennem, majd inkább ezzel az okkal próbálok kezdeni valamit.

Neked milyen ötleted van még, amivel érdemes lehet megszűrni a kinyilatkoztatásra váró ítéleteinket?